Díjak

Díjak

Díjak, minősítések:

  • Szocialista kultúráért kitüntetés

  • Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kulturális Nagydíja (1997)

  • „Kecskemét Közművelődéséért” díj (2001,2002)

  • Fesztivál nívódíj (2009)

  • Többszörös megyei arany minősítés – „Nagybetyárok” csoport (2010, 2011, 2013, 2014)

  • A 2006-os 30 éves ünnepi gálaműsorukon munkájuk elismeréseként miniszteri dicséretben részesítette őket az Oktatási és Kulturális miniszter

  • A szakmai minősítést adó Néptáncosok Országos Bemutató Színpada rendezvénysorozaton a Kecskemét Táncegyüttes öt alkalommal „Kiválóan Minősített Együttes” címet kapott (1998, 2002, 2006, 2008, 2010)

  • Háromszor is szerepelt már az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár Martin Gálájában(2007, 2010, 2016)

  • 2010-ben magkapták Kecskemét város legrangosabb művészeti díját, a Kodály Zoltán-díjat

  • 2012-ben a  Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában elnyerték a Bács-Kiskun Megyei Príma-díjat

  • Böde-Harkai Csilla – Böde István: Bolha… (somogyi táncok) című koreográfia a Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó és Minősítő Versenyen „Ezüst Minősítést” ért el.(Kecskemét Táncegyüttes „CSUTRI” csoport, Kiskőrös, 2013)

  • I. Tóth Ferenc Országos Koreográfiai Versenyen Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter „Ezüst Minősítést” kapott  (2013)

  • Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncversenyen Megyei Arany Minősítés: „NAGYBETYÁROK” csoport (Kiskőrös, 2013)

  • Böde-Harkai Csilla – Böde István: Tolvaj lépés… (kiskunsági táncok és játékok) című koreográfia a Dél-alföldi Regionális Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó és Minősítő Versenyen „Arany Minősítést” ért el.(Kecskemét Táncegyüttes „CSUTRI” csoport, Kiskőrös, 2014)

  • Böde-Harkai Csilla – Böde István: Komám Uram… (rábaközi táncok és játékok) című koreográfia a XXV. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon „Bronz Minősítést” ért el. (Kecskemét Táncegyüttes „CSUTRI” csoport, Szeged, 2015)

  • Kecskemét Táncegyüttes munkássága Helyi Értékké nyílvánítás (2015)

  • Böde-Harkai Csilla – Böde István: „Fundamenta rakás” című koreográfia a III. Tóth Ferenc Országos Koreográfiai Versenyen „Bronz Minősítést” kapott.  (Kecskemét Táncegyüttes „Suprik” csoport, Kecskemét, 2016)

  • A 2016-os évben az ország legjobb ifjúsági csoportjainak bemutatójára, az Ifjúsági Néptáncantológiába történő beválogatás (2017)

  • Böde-Harkai Csilla – Böde István: „Hegyen-völgyön dáridó…” (Mulatság Szilágyságban) című koreográfia a Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó és Minősítő Versenyen „Arany Minősítés” kapott. (Kecskemét Táncegyüttes „Suprik” csoport, Kiskőrös, 2017)

  • XXVII. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon  Csongrád megyén kívüli együttesek kategóriában Szakmai Vándorserleg díját a Kecskemét Táncegyüttes nyerte: (Szeged, 2017)

    • Lukácsné Haránt Eszter: "Dávid?.. Dávid" című koreográfiája "Kiemelt Arany Minősítés"

    • Böde István Gábor és Böde Harkai Csilla: "Fundamentum rakás" című koreográfiája "Arany Minősítés"

  • Böde-Harkai Csilla – Böde István: „Boldogító képzelgések” (szatmári táncok) című koreográfia a XXVIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon  „Ezüst Minősítés” kapott. (Kecskemét Táncegyüttes „Suprik” csoport, Szeged, 2018)

  • 19. Büyükcekmece Fesztiválon Törökországban, isztambuli nemzetközi versenyen a 11 fős szakmai zsűri különdíját nyerte el 27 ország közül (2018)

  • Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfia Verseny (Kecskemét, 2018) - Molnár Máté - Márkli Zsuzsanna "Pulya élet" koreográfiája az Ifjúsági csoporttal " Ezüst minősítés" 

  • XXIX.  Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál (Szeged, 2019) - Molnár Máté - Márkli Zsuzsanna "A vásári szarka" című koreográfiája "Bronz minősítés" 

2021

  •         A Kecskemét Táncegyüttes IFJÚSÁG A KÖZÖSSÉGÉRT DÍJ-ban részesült!
     
  •         "Kecskemét Táncegyüttes munkássága" Bács-Kiskun megyei érték.

2022

  • Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfia Verseny (Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, Kecskemét 2022.03.02.)

    • ​ARANY MINŐSÍTÉS - Lukácsné-Haránt Eszter - Böde István Gábor: Kitalálod? – az együttes Suprik csoportja

    • KIEMELT ARANY MINŐSÍTÉS – Lukácsné-Haránt Eszter: Szeret, nem szeret… - az együttes Suprik, Kisbetyár, Nagybetyár, Ifjúsági csoportjának lányai 

  • Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfia Verseny Döntője (Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület, Százhalombatta, 2022.04.24.)

    • ÖRÖKSÉG DÍJ MINŐSÍTÉS – Lukácsné-Haránt Eszter: Szeret, nem szeret… - az együttes Suprik, Kisbetyár, Nagybetyár, Ifjúsági csoportjának lányai 

  • Néptáncosok Országos Bemutató Színpadad (Martin György Néptáncszövetség, Százhalombatta, 2022.05.29.)

    • ​"KIVÁLÓAN MINŐSÜLT" együttesi cím

2023

  • III. Hétszínvirág Bács-Kiskun Vármegyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Minősítő Verseny (Kiskőrös, 2023.03.25.)
    • ARANY MINŐSÍTÉS - Lukácsné Haránt Eszter - Böde István Gábor: Felcsíki táncok - az együttes Kisbetyár csoportja
    • EZÜST MINŐSÍTÉS - Márkli Zsuzsanna Teodóra - Böde István Gábor: Regruta bál - az együttes Ifjúsági csoportja
  • XXXI. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál (Szeged, 2023.05.13.)

    • ARANY MINŐSÍTÉS - Lukácsné Haránt Eszter - Böde István Gábor: Felcsíki táncok - az együttes Kisbetyár csoportja

  • III. INTERNATIONAL FOLKLORE FESTIVAL TIRANA (Albánia, 2023.07.19.)

    • ​FIRST PRIZE - a fesztivál első helyezettje

    • BEST CHOREOGRAPHY - a fesztivál legjobb műsora díj

2024

  • IV. Hétszínvirág Bács-Kiskun Vármegyei Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál és Minősítő verseny (Kiskőrös, 2024.04.20.) 
    • VÁRMEGYEI EZÜST MINŐSÍTÉS - Molnár Máté, Polyák Nóra - Ki játszik körbe? - Rábaközi táncok - Csutri csoport
  • Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál (Szeged, 2024.05.11.)
    • KIEMELT ARANY MINŐSÍTÉS - Böde István Gábor - LegényVirtus - palatkai férfitáncok – Kisbetyár csoport fiú kamarája
       
  • 20. Festival Internacional de Folclore de Nova Prata e FIDAF Brazil World Championship
    (Brazília, Nova Prata, 2024.08.07-12.) 
    • ​III. helyezés és I. zenekari helyezés

 


 

Egyéni díjak:

  • „Kisbokrétás, és Ezüstpitykés Táncos” cím: Vincze Levente

  • "Arany minősítés" Böde István Gábor (2001, 2003)

  • VI. Martin György Országos Néptánc Fesztiválon alkotói nívódíj Lukács Lászlónak, Lukácsné Haránt Eszternek, Böde István Gábornak és Adler Írisznek (2009),

  • Szabadkai 0-24 Nemzetközi Koreográfus Verseny III. helyezett Böde István és Adler Írisz (2010)

  • "Kisbokrétás táncos" cím: Takács István (2011)

  • "Pántlikás táncos" cím: Meskó Kata (2011)

  • IV. Országos Néptáncversenyen szóló kategóriában Kalmár József országos első helyezett lett, "Bokrétás táncos" címet kapott; Meskó Kata különdíjat kapott (2012)

  •         VIII.  Martin György Országos Néptánc Fesztiválon alkotói nívódíj Lukács Lászlónak, Lukácsné Haránt Eszternek (2013)
  • VIII. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen Egerben Kalmár József, Takács István „Ezüstpitykés”táncos címet, Márkli Zsuzsanna „Gyöngygalléros” táncos címet kapott (2014)

  • Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozó és Minősítő Versenyen (Kiskőrös, 2015)  

    • Ezüst Minősítés: Nagy Miklós – Bencze Kata

  • IX. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen Egerben Kalmár József, Takács István, Meskó KataKülöndíjat  kaptak, Görög Anna Judit „Gyöngygalléros” táncos címet kapott (2016)

  •        VII. Néptánc- Szólótánc Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV, Fót, 2016) 

    • Különdíjban részesültek: Csík Zsófia-Seregély Bencze valamint Cseh Zoltán

    • III. korcsoport páros kategóriában országos 1. helyezett: Rózsa Sára-Takács István

    • III. korcsoport férfi szóló kategóriában 3. helyezett Kalmár József

    • IV. korcsoport páros kategóriában megosztott 2. helyezés Márkli Zsuzsanna-Schaáf Gábor és Jánosy Zsófia-Halász József

    • IV. korcsoport páros kategória kísérővel: 1. helyezett Görög Anna Judi

  • XIII. Országos Gyermek Szólótánc Fesztiválján Dél-Alföldi regionális előválogatóban (2017):

    • Bronz Minősítés: Mészáros Botond és Rózsa Bora 

    • Ezüst Minősítés: Kárpáti Mátyás (és Kerekes Viola kísérő), Szabó Áron és Kerekes Viola, Frank Emil és Jakus Janka , Dobos András és Jakus Henrietta

    • Arany Minősítés: Hábenczius László és Máté Nina, Horváth Ádám és Lukács Anna Eszter

    • Kiemelt Arany Minősítés: Máté András és Bencze Kata

  • Bács-Kiskun Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót és Minősítő Versenyen (2017)  

    • Ezüst Minősítés: Ráczkövi Viktor és Raffai Szilárd, Szabó Zsófia és Marozsi Eszter, valamint Marozsi Ádám és Jakus Henrietta 

    • Arany Minősítés: Kárpáti Mátyás és Kerekes Viola, Lukács Anna Eszter és Ráczkövi Viktor

    • A legjobb páros viszony megvalósításáért különdíj: Lukács Anna Eszter és Ráczkövi Viktor

  • Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozót és Minősítő Verseny (2018)

    • Ezüst minősítés: Szabó Áron és Jakus Janka 

    • Arany minősítés: Bacsa Norbert és Gumpl Alexandra (Kodály Iskolával közösen indítva)

    • Kiemelt arany minősítés: Máté András és Bencze Kata

  • ​       Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt (Kecskemét, 2020)
    • Lukács Rubinka - Kolozsvári Péter - kiemelt aranyminősítés
    • ​​Rigó Boglárka és Mészáros Botond - kiemelt arany minősítés
    • Bencze Kata és Máté András – kiemelt arany minősítés és a legharmonikusabb pár különdíja
    • Máté András – kiemelt arany minősítés
    • Nagy Anna és Kutasi András, Meskó Sára és Kis Benedek, Kereczkey Réka és Szabó Márton –arany minősítés

Felkészítő tanáraik: Lukács László, Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Böde-Harkai Csilla, Molnár Máté és Márkli Zsuzsanna.

  •      GYERMEK NÉPTÁNCOSOK XIV. ORSZÁGOS SZÓLÓTÁNC FESZTIVÁLJA (Szarvas, 2021. 06. 04-06.)
    • Lukács Rubinka - Kolozsvári Péter - Különdíj 

2022

  •      Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt (Gyula, 2022.04.14.)
    • Meskó Sára - Lukács Rubinka - aranyminősítés 
      • különdíjA bökönyi táncok stílusos előadásáért.
    • ​​Kolozsvári Péter arany minősítés
      • Ezüst minősítés:
        • Dobrosi Áron – Petrovics Emma (Csutri csoport)
        • Kis Benedek – Benkő Nikolett (Suprik csoport)
        • Nagy Anna – Kereckey Réka (Suprik csoport)
        • Kutasi András (Suprik csoport)
        • Benkő Anikó – Rigó Boglárka (Kisbetyár csoport)
      • ​​​Bronz minősítés:
        • Takács Hanna – Tihanyi Zselyke (Kisbetyár csoport)
    • Felkészítő tanárok: Lukácsné Haránt Eszter, Böde István Gábor, Márkli Zsuzsanna, Molnár Máté, Molnárné Rőfi Renáta

  • Gyermek Néptáncosok XV. Szólótánc Fesztiválja (Szarvas, 2022. június 10-12.)

    • Meskó Sára - Lukács Rubinka - különdíj a versenyen nyújtott kimagasló teljesítményükért

2024

Gyermek Néptáncosok XVI. Országos Szólótánc Fesztivál régiós előválogatója, a Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny (Csongrád, 2024.04.18.)

KIEMELT ARANY MINŐSÍTÉS - Csobolya Olívia - Kapás Bálint

EZÜST MINŐSÍTÉS

  • Antal Janka-Basa - Szabó Éva
  • Pethő Lili - (Kapás Bálint kísérő) 

Felkészítő tanárok: Molnár Máté, Polyák Nóra

 

Gyermek Néptáncosok XVI. Országos Szólótánc Fesztivál régiós előválogatója, Dél-Dunántúli Regionális Szólótáncverseny (Szenna, 2024.04.27.)

ARANY MINŐSÍTÉS

  • Kolozsvári Péter
  • Benkő Nikolett, Juhász Andor

EZÜST MINŐSÍTÉS

  • Lukács Rubinka, Basa-Szabó Szilárd
  • Meskó Sára, Kis Benedek Ákos

Felkészítő tanárok: Lukácsné Haránt Eszter, Lukács László Böde István Gábor

 

Partnereink

Mercedes Benz
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Kultúrális Alap
Kecskemét
Csoóri Sándor alap
Halmos Béla Program
We tarvel in culture