Nőnek lenni jó! Konferencia nagylelkű adománya

Nőnek lenni jó! Konferencia nagylelkű adománya

Közel egymillió forint értékű adomány gyűlt össze jótékonysági célokra, melyből a Kecskemét Táncegyüttes gyermek csoportjai is részesültek.

Ötödik alkalommal rendezték meg Kecskeméten a Nőnek lenni jó! Konferenciát, mely eseményt a Katona József Színház látta vendégül. A hétfői egész napos konferencián több mint 15 előadó állt a színpadra, köztük a Kecskemét Táncegyüttes is, akik a Női S.O.rS. című műsorukból hoztak egy részletet, melyet Lukácsné Haránt Eszter az együttes vezetője alkotott meg. Közel egymillió forint értékű adomány gyűlt össze jótékonysági célokra, melyből a Kecskemét Táncegyüttes gyermek csoportjai is részesültek. Hálásan köszönjük támogatásukat.

 

Partnereink

Mercedes Benz
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Kultúrális Alap
Kecskemét
Csoóri Sándor alap
Halmos Béla Program
We tarvel in culture