Kétvízköze - új műsor premier
KÉTVÍZKÖZE
A Kecskemét Táncegyüttes új műsora
„A Duna-Tisza köze név a tudomány által kreált jellegzetes mű tájnév. A nép, a magyar tájnévadási hagyományok szellemében, a kisebb folyót előre véve, inkább a Tisza-Duna köze kifejezéssel, évszázadokkal ezelőtt pedig a Kétvízköze névvel illette a két nagy folyó között húzódó változatos felszínű, alföldi jellegű tájat.” (Bárth János)
A Kecskemét Táncegyüttes új műsorában ezen tájegység még senki által íly módon össze nem foglalt néptánc kincsét tárja néző elé, betekintést nyújtva ezen területen élők, elődeink tánckultúrájába, életébe. Egyfajta utazásra hívja a nézőt, elindulva Tápé táncaitól a bácskai települések és Kecel motívumain keresztül a híres Kalocsa hagyományain át a közreműködők szűkebb hazája, a Kiskunság, és az Apaj pusztán, Bugacon élt pásztorok tánclépéséig.
Nemzeti kultúránk egyik nélkülözhetetlen része táncbéli anyanyelvünk, a néptánc. És bár uniformizált, felszínes "világkultúrával" körülvéve élünk, van saját és sajátos kultúránk, ami nemzeti önazonosságunk egyik forrása.
Koreográfusok: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter, Böde István, Adler Írisz, Sóskúti Edit, Sikentáncz Szilveszter, Bedőcs József, Bedőcsné Szabó Rita
Zene: Hírös Zenekar
Közreműködnek: A Kecskemét Táncegyüttes „Kisbetyárok, Parázs és a nagyegyüttes csoportjainak tagjai
Művészeti asszisztensek: Böde István és Adler Írisz
Művészeti vezetők: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter
Mindketten a Népművészet Ifjú Mesterei
Rendező: Lukács László
Sajtóvisszhang: