Kecskemét Táncegyüttes jótékonysági évadzáró műsora

Kecskemét Táncegyüttes jótékonysági évadzáró műsora

Jótékonykodjunk együtt! Szeretettel várunk Mindenkit évadzáró előadásunkra!

2018. június 8. 18 óra

A Kecskemét Táncegyüttes „Kicsi vagyok én, majd meg növök én” című jótékonysági évadzáró műsora a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány javára.

 

Ezen az ünnepi alkalmon most olyanoknak szeretnénk segítő kezet nyújtani, akik munkájukkal életeket, családokat mentenek.

A Kecskemét Táncegyüttes nagy családjában is vannak olyan tagok, akik koraszülött kisbabaként jöttek erre a világra. Feladatunknak érezzük, hogy felelősséget vállaljunk egymásért és a közösségért, amiben élünk, ahol a kis hősöknek is van helye, mert „Nagy a világ ők is belenőnek”.

Fontosnak tartjuk a magyar népi kultúra mozgás anyanyelvének már a legfiatalabb korban való átadását elsősorban közösségi kereteken belül, mert a tánctevékenység a legösszetettebb esztétikai és művészeti cselekvés, mely fejleszti a testet, szellemet és a lelket.

 

A műsorunk célja, hogy a színpadon táncoló 250 gyermek és felnőtt, valamint a nézőtéren ülő 600 érdeklődő szíve egyszerre dobbanjon a koraszülött babákért, valamint, hogy a befolyt összeggel az alapítvány további sikeres és lelkiismeretes munkáját támogassuk.

Szeretettel várunk Mindenkit előadásunkra!

A jegyek megvásárolhatók a Hírös Agóra jegypénztárában.

 

Zenekar: INOKA GYŐZŐ ÉS BARÁTAI

Művészeti asszisztensek: BÖDE-HARKAI CSILLA és MÁRKLI ZSUZSANNA 

Művészeti vezető helyettes: BÖDE ISTVÁN

 

Az együttes művészeti vezetői: LUKÁCS LÁSZLÓ és LUKÁCSNÉ HARÁNT ESZTER  a „Népművészet Ifjú Mesterei” miniszteri cím birtokosai

 

Közreműködnek a Kecskemét Táncegyüttes csoportjai: LURKÓ, NAGYLURKÓ, CSUTRI, SUPRIK,  KISBETYÁR, NAGYBETYÁR, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT (KTE) CSOPORT, PARÁZS

Partnereink

Mercedes Benz
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Kultúrális Alap
Kecskemét
Csoóri Sándor alap
Halmos Béla Program
We tarvel in culture